2012. Február 19.  13:43

Sziasztok! Tegnap sikeresen kimozdultam végre, és elmentünk az itteni plázába vásárolgatni. Nagyon nagy kedvem volt, mert már idejét sem tudom mikor néztünk el oda utoljára, így már alig vártam. Elsőnek a Deichmannba mentünk be, mert annyian voltak az alsó szinten, hogy mondom először kezdjünk a felső szinten, és haladjunk lefelé. Na a deichmannban túl sok újdonság nem volt, így csak egy kis papucsszerű kismamusz valamit vettem:


Szerintem olyan édes, mikor megláttam a két kis masnit azonnal beleszerelmesedtem.  Ezután átnéztünk a Bershkába, amit amúgy nagyon szeretek. Bementünk, és elég sokan voltak, de mondom nembaj, hisz idehaza is van, hogy sokan vannak a boltba. Kiválasztottam 2 nacit, hogy felpróbálom őket. Megyünk a próbafülkéhez, hát mindegyik foglalt volt, de gondoltam, nembaj előbb utóbb csak kijönnek valamelyikből úgyis én voltam az első, aki bemehet utánuk. Kijön egy csaj hátulról, már rohanok is befele, hogy végre próbáljak. Erre látom, hogy még van ott ruha, kikiabálok apának, és kijöttem, hogy van még bent ruhája a csajnak. Visszajön a csajszi egy TOTÁL MÁSIK RUHÁVAL – gondolta majd azt is felpróbálja… itt már kezdtem ideges lenni. Kijönnek máshonnan is, meg kijönnek barátnők és még megtárgyalják hogy “jaj szerinted ez áll jól, vagy az” miközbe 20an várnak a fülkére… miután még 3 csaj eljátszotta azt, hogy a ruháját benthagyta, és kiment másik ruháért, nagyon mérges lettem, úgyhogy megfogtam a farmert, kivittem lehajítottam, ahonnan elvettem őket, és kimentünk a boltból… persze “kissé” látszott a fejemen, hogy letudnám most valamelyiket fejelni, csak úgy szimplán szeretetből…

Hihetetlen… idehaza, soha hasonlót sem tapasztaltam, mert bennünk legalább van annyi szerintem, hogy ha már sokan vagyunk akkor beviszek amit megakarok próbálni megpróbálom, és eldöntöm, nem még bemegyek kijövök viszek be másikat… na ez a különbség az olaszok és a magyar csajok között, hogy mi nem vagyunk akkora önző, bunkók…. nagyon kihoztak a sodromból 

Ezután mondtam apának, hogy inkább menjünk innen, ne is lássam ezeket, mert nem bírom már a látványukat se… bementünk a kínai boltba – ahol már ismernek minket, és édes kínaiak az árusok – ott vettem egy szemcsit, meg egy nagyon szuper rúzs alakú tollat:

 ~igen, ez egy toll  ~

Ott olyan aranyosak a csajok – látszik, hogy kínaiak, és nem olaszok – hogy még az árból is engedtek nekünk! (Mindig engednek, amikor ott vásárolunk, meg mindig megkérdezik, hogy vagyunk, mert oda állandóan bemegyünk, akkor is ha nem veszünk semmit, bár olyan ritkán van)

Láttam sokan jöttek a karneválra ezen a hétvégén, hiszen az idő melegebb volt. Ne keseredjen el, aki mégsem ment, mert a karneválnak 17-én már vége lett, tehát aki tegnap jött, az nagy valószínűséggel magát a karnevált nem láthatta. Az olaszokat kérdezte apa, mert mondtam neki, hogy szombaton nézzünk le Velencére, és akkor mondták, hogy minek mennénk, ha már 17-én lezárták a karnevált… mondtam is apának, hogy az jó, mert csomó ut. iroda így hirdette, hogy 17-18 karnevál… szóval jövőre, ha jövök, majd apa utánakérdez az itteni olaszoktól, mert ők azért tudják. Azért meg, hogy eljöjjek hidegbe velencébe, hogy megnézzem azt, amit nyáron is megtudok, nincs igazán értelme.

Na legyetek jók, szép vasárnapot! Puszika!

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Február 16.  13:05

Üdvözlet! Időjárásról érdeklődött Yvett, úgyhogy akkor most kicsit segítek azoknak, akik a Velencei karneválra akartak, akarnak jönni. Előző hétvégén mentünk volna, ám az olaszok mondták a héten, hogy felesleges lett volna, mivel Velencébe nem lehet (lehetett) bejutni, akkora jég és fagy van, minden bezárt a városban, és el is maradt a karnevál. A mostani hétvégén nem tudom, hogy lesz, még holnap meglátjuk az időjáráson, mert bár ahol mi lakunk hó nem esett, de nagyon hideg van, így könnyen lehet, hogy ezen a hétvégén is elmarad a karnevál. Mások is akartak menni a karneválra, innen az olaszok közül, ők mondták, hogy hiába is mentünk volna, a hajók nem tudtak elindulni velence belterületére. Jelenleg ez a helyzet. 

Témaváltás: Apának egész héten sokáig kellett dolgoznia – valami nagy tervezési hét van vagy mifene – ezért sokat voltam egyedül, szóval mondtam neki, hogy holnap menjünk el vásárolgatni – pláne, hogy előző hétvégén nem mentünk Velencébe – úgyhogy holnap végre megint vásárolgathatok Elméletileg jövőhéten megyünk haza – mert a munkahét miatt ez csúszott – és végre mehetek moziba majd

Tegnap találtam, unatkozások közepette egy remek öltöztetős játékot Megmutatom mit alkottam:

Ez a kis Disney hercegnő engem ábrázol – vagyis elméletileg olyasmire csináltam. 

Na puszi mindenkinek legyetek jók

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Február 12.  12:31

Sziasztok! Sajnos “rossz” hírem van! Nem mentünk Velencébe, mert olyan hideg és fagy van itt Olaszországban, hogy minden bezárt, és az autóval is nehéz menni. 50 éve kb. nem volt ilyen hideg itt – azt mondják. Nem Velence ami bezárt, de Rómába sincs semmi nyitva…hihetetlen… de nem csüggedek, mert apa azt mondta, hogy jövőre állja az utam teljes költségét Sőt ez még talán jobb is, mert akkor jövőre barátokkal tudok majd menni. Már szóltam mindenkinek, és remélem minden okés lesz jövőre.  Jövőhéten valószínűleg hazamegyünk – 3D mozi végre - már totál kíváncsiak vagyunk a filmre. Még az aranyhaj egy kis része is benne lesz – tehát meg kell néznem azt is, hogy értsem 

Na de mivel nem megyünk Velencébe – a hideg miatt - befestetem a hajamat. Szőke festéket vettem, mert azzal lesz elméletileg világosbarna a hajam, hát majd megnézzük.

 A naplómat is csinálgatom, meg rajzolgatok – rajznaplóm – amibe már előkészítettem a dolgokat, miket is rajzoljak  Majd mutatok onnan is képeket, de most sajnos mennem kell. Hamarosan újra poszt! Addig is puszika, 

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Február 08.  14:02

Üdv! Lassan itt a farsang, ti készültök már? Én igen!!! Nagyon várom, hamarosan megérkezik a Minnie ruhám, és valószínűleg jövőhéten, vagy azután megyünk haza 3-4 napra!  Hallottátok, hogy Február 14-én lehet “találkozni” Bellel és a szörnyeteggel!! ÉS ÉN NEM TUDOK OTT LENNI Na nembaj kárpótol a VIP terem .

Mostanában rajzolgatok, meg gyűjtöm, miket is rajzoljak, nagyon sok tervem van miket csináljak, ha otthon leszek. Várom is meg nem is, mert tudom, ha hazamegyek, akkor majd szeptembertől suli lesz – amit nagyon nem akarok – és mondjuk, ami jó, hogy dolgozni is fogok. Nekem még mondjuk azzal van szerencsém, hogy tudom mihez akarok kezdeni a főiskola után, mert OKJ képzésre szeretnék beiratkozni, aminél vannak ingyenesek, és miután azt elvégeztem, majd szeretnék saját vállalkozást indítani. Amikkel foglalkoznék azok a ruhák és a tervezéseik, mert imádom a divatot.

A karneválra szombaton megyünk, onnan rengeteg képet hozok majd. Az elkövetkezendő 2 napot takarítással fogom tölteni, de majd szerintem jövök egy muffinos poszttal, mert már kitaláltam milyet akarok csinálni! De addig is puszilka mindenkinek! 

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Február 04.  14:38

Sziasztok! Tegnap voltunk vásárolni, és körbenéztem ruhaügyileg, de úgy annyira nem voltak jó dolgok. Rengeteg rövidnadrág, meg kispólót lehet már kapni, amin elcsodálkoztam, ahhoz képest, hogy még most van tél… De hogy miket is vásároltam: egy cipellőt a Deichmannban, és egy pink nadrágot a Bershkában – eredetileg ilyen farmeres hatású pink-et akartam, de nem tetszett felvéve, meg méretben sem volt annyira jó, ezért inkább egy melegítő jellegű, de nagyon édi és csajos nadrágot vettem.

 

Szóval ezeket vettem tegnap  Körülbelül 2 hét múlva megyünk haza, és akkor VIP moziteremben nézzük meg pezsgővel tűzdelve a Szépség és a Szörnyeteget 3Dben Áh tök izgatott vagyok emiatt!Ja és eddig úgy fest, hogy nem a szép ruhában megyek a karneválra, a nagy hideg miatt, mert kabát nincs a ruhához, így pedig valószínűleg tüdőgyulladást kapnék. De nem pánikolok, mert jövőre legalább lehet már többen jönnénk és beöltözve  A karneválra persze megyünk, csak nem kicicomázva megyek, hanem “sima” ruhába, de nincs gond, mert tudom, hogy ott vállalnak arcfestést, és akkor tutira megyek valami cuki karneváli arcfestésre  Ha már Disney, akkor pedig megmutatnám, az itteni Disney Store-t ami olyan édes, épp mikor fotóztam a Rapunzel ment a nagy kivetítőn, így sokan megálltak, és nézték – mint ahogy én is. 

Mostanra ennyit terveztem, puszi nektek, legyetek jók! 

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Február 02.  11:34

Halihó! Ma csupán tervekről, meg ötletekről szeretnék írni amit kitaláltunk Sissyvel  Most készülünk megnézni együtt az új Szépség és szörnyeteg 3D verzióját! Ti megfogjátok nézni? Minket nagyon érdekel, alig várom, hogy lássam a kedvenceimet 3Dben!!! Áprilisba, illetve májusban pedig lehet otthon leszek, mert költözés, meg ilyenek, és elfogunk menni Sissel vásárolni – mert cipőket akarok kicsicsázni Hobbi kreatív boltba, plázákba, meg az ázsia centerbe tervezzük a vásárlásokat végrehajtani Kiderült sütni is imádunk mindketten, úgyhogy valószínűleg sütésre is sor kerül majd nem egyszer

Húh nagyon izgulok, mert már csak 1 hét van körülbelül a velencei karneválig, és már kitaláltam milyen körmeim legyenek! Lefotózom és megmutatom majd Azonban amit már megcsináltam, az a Minnies jelmezemhez a körömstílust! Tegnap csak unatkoztam és elkezdtem szórakozni a körömfestékekkel és tádááámmmm:

Szerintem olyan kis édes, ránézek és egyszerűen elmosolyodok Februárba pedig megyünk haza, addigra megérkezik a Minnie ruhám, és fejdíszt is kinéztem már. Már csak a smink van, de abban a legfontosabb a műszempilla azt pedig már beszereztem. Ti minek öltöztök be farsangkor?

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Január 31.  14:52

Sziasztok! Remélem mindenkinek jól megy a hét, nekem most volt a féléves beiratkozás a suliba, azt már elvileg el is intéztem. Már napok óta edzek itthon, mert találtam egy nagyon jó lapot, ahol jó hasfeszesítő és laposító gyakorlatok vannak! Emellett még diétázok is, hogy nyárra jobb legyen az alakom. Szóval most ezekkel telnek a mindennapjaim.. futás és gyakorlatok… Viszont megmutatom az új cuki reggeli müzlit amit vettünk a boltban:

Szerintem nagyon édes Meg ígértem még a Disneynél hogy mutatok amit a Disney On Ice előadáson vettem. A képen nem minden látszik majd – mert már kiállítottam a szekrényemen őket, és nem volt kedvem levenni. De amúgy popcorn, Belle figura, Minnie nagy plüss, műsorfüzet – hozzá ajándék pink rózsavirág, vattacukor koronával.

Ma megyünk majd bevásárolni este, aztán képzeljétek! Lehet, hogy megyünk apuval majd Rómába, mert úgy néz eddig ki, hogy ott lesz pár napos, vagy hetes munkája! Olyan jó lenne!!! Februárba pedig ugye a karnevál – már azt is nagyon várom! A ruhámat is felpróbáltam! Nézzétek:

 

Jajj már alig várom! Mondjuk biztos lesznek sokkal díszesebb ruhák is, de ígyis nagyon örülök, hogy ilyen szép ruhába leszek majd a karneválon! Hát most ennyi, puszi nektek!

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Január 29.  21:04

Halihó! A címet elnézve szerintem nem is sejtitek, mi lesz a mostani témám. Azért ez a cím, mert lezártam magamban sok dolgot, amit már eredetileg sokkal hamarabb le kellett volna, de vagy mert “reménykedtem“, vagy egyszerűen fogalmazva idióta voltam, nem tettem meg. Most nem a “reménykedés” halt meg, hanem egészen egyszerűen akik után vágyódtam(a srácnál mondjuk kábé 3 nap leforgása alatt rendeződött bennem a dolog) – ez 2 ember volt, az egyik a volt legjobb barátnőm, a másik egy fiú – az űr, amit hagytak bennem betöltésre került. Azt hittem nem cserélhetőek, de nagyot tévedtem. A sors mindig elrendezi mindenki útját, és mindenkinek megadja a neki járó örömöt és bánatot. Én szörnyen magam alatt voltam körülbelül 1 hónapja, amikor tök galád módon, a pofámba lett mondva, hogy “nem kell a barátságod”, azok után mennyi mindent tettem a barátságért, hogy hányszor megalázkodtam, és meghurcoltam saját magamat. A legdurvább, hogy én éreztem szörnyen magamat és magamba kerestem a hibát, miközben nem bennem volt a hiba. Benne van…hiszen mindenkinek ilyenkor bőszen magába kellene nézni, ki a normális és kire mondja, hogy nem az, holott pontosan jól tudja, hogy azért ne ő mondja már meg mi a “normális” és mi a “nem normális”… ez olyan, mintha a gonosz boszorkány mondaná azt Hófehérkének, hogy ő “gonosz”. Bennem nincs harag, nem mondom, hogy imádom, mert természetesen nem… nem képes értékelni azokat az embereket, akik őt körülveszik, éppen ezért találja magát időről időre egyedül. Nekik a pénz jelenti a boldogságot, meg a szoli, meg a smink, meg a haj. Igen én is szeretem sminkelni magam és szép ruhákba járni, de én akit szeretek, azért mindent megteszek. Na de a lényeg, hogy lezártam, nincs szükségem a barátságára, mert azt sem tudja mi az, mint ahogy azt sem, milyen az, ha van barátja. De amúgy én köszönettel tartozok neki, hiszen ha valaki nem ismeri a rosszat, a jót sem tudja értékelni! Tehát Köszönöm, így megtalálhattam azokat az embereket, akik szeretnek! 

Evezzünk jobb témákra: A héten megyünk a Disney Store-ba amiről majd hozok képeket is, meg a cipősboltba is elmegyünk, kinéztem egy cipőt a vaterán is, ami csudiszééép! A minnie jelmezemhez is kinéztem cipőt, piros alapon fehér pöttyös és fekete masnicska van rajta. Eszméletlen édes, úgyhogy biztosan megveszem majd, hogy a Disneyonice-ra majd tökéletes legyen a jelmez. Most nagy kedvencünk a Kinectes Disneyland játék, amit nagyon beszeretnék szerezni, mert olyan szuper. Áprilisba a költözés után a nagy nappaliba akarjuk a kinectet mivel ott majd lehet ugrálni, meg bugrálni, meg táncolni meg minden.Most egy meglepin gondolkozok, persze nem magamnak, hanem egy barátnőmnek, akit bár nemrég ismertem meg, de nagyon jól elbeszélgetünk, rengeteg mindenben egyezünk, és már hamar megkedveltem.Tudjátok hogy van ez, elkezdtek valakivel beszélgetni, és mintha ezer éve ismernétek egymást, azonos véleményen vagytok.

Mára ennyi lett volna a bejegyzésem. Puszi mindenkinek, legyetek jók!

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Január 26.  9:36

Sziasztok! Kiérkeztem ismét Olaszországba, ahol máris elkezdtem tervezgetni az elkövetkezendő útjainkat. Február 11-12 körül megyünk majd apuval a velencei karneválra, amire már a ruhám és az álarcom is megvan. Nagyon várom már, bár ugye kissé azért aggódom, hiszen mivel kiöltözök ezért figyelem fog felém irányulni, és azért nem imádom, ha “porondon” vagyok. De megszokom biztos, meg olyan gyönyörű a ruhám – mondjuk apa mondta, hogy elég vékonyka szóval öltöznöm kell alá, különben lefagy mindenem.

Most jelenleg 2 utat tervezek: Egy római utat – amiben körbe Firenzét is megnézzük, illetve a Párizsi/Disneylandi utat. Tök érdekes, hogy otthonról még lehet olcsóbb egy fizetett út, mint itt hogy megtervezem. De nem adom fel. Márciusra tervezzük Rómát és Firenzét, tehát időm még van, és minden megteszünk, hogy minél olcsóbban kijöjjünk belőle. Párizs/Disneyland pedig azért nehezebb csak, mert az ilyen szervezett utak olyan rosszul vannak megcsinálva… vagy Párizst nem látod, vagy Disneylandet…Én meg úgy akarom, hogy lássuk mindkettőt.

A kép címe: “BITCH PLEASE” 

Aztán hát most elég sokmindent tervezek. Megnevezés szerint: Párizs/Disneyland, Róma, Karnevál, A szobám és a gardróbszobám, Disney on Ice, New Yorki út. Csak ennyi mindenre gyűjtök… mondjuk oké, a karnevál-róma-szobámat le is húzhatom, mert azokat nem én fizetem, meg lehet a new yorki út felét sem – anyával egyezkedek
De igen sok dologra gyűjtök, eddig a DoI-re meg is van a pénz, a többire is már félig megvan. Nyáron fogok dolgozni, és akkor remélhetőleg össze is jön. 

A szobával kapcsolatba akartam tőletek kérdezni. Elég nagy szobám lesz – most a simáról beszélek. Ebbe úgy tervezem, hogy minimális szekrényt teszek, hiszen lesz a gardróbszoba, ahol a ruháim és cipőim lesznek. A sima szobámba ilyen ágyat gondoltam:


Na mit gondoltok szerintetek jó? Az IKEAban lehet kapni, és amiatt választottam ezt, mert a szobám rózsaszín alapon fehér pöttyös lesz, és erre rózsaszín huzatot akarok. Mintát innen vettem:

Innen a tükör ötletét el is fogom venni, mert szerintem rettentően jó! Ezen kívül persze a HK gyűjteményhez is terveztem már bútorokat, hogy rendesen rendszerezve legyenek. Na azt hiszem mára ennyi, majd írok még, addig is mondjátok el, a szobatervről mit gondoltok.

Posted in Személyes | Leave a comment


2012. Január 22.  14:14

Helló-belló. Nos jött egy kérés, hogy mondjak véleményt a mai fiatalokról. (ha szeretnétek ti is hogy mondjatok valamiről véleményt, nyugodtan írjátok meg a dumaládába.)

Szóval az én véleményem a következő: Túl hamar akarnak felnőni a mai fiatalok – a 10-14 éves korról beszélek. Amikor én voltam ennyi idős, én nem fiúztam, nem piáltam, nem az volt a legnagyobb gondom, milyen sminket tegyek magamra és mekkora magassarkúba járjak, mivel egyáltalán nem sminkeltem magam, nem hordtam nőies felnőtt ruhákat, mert se én se a szüleim nem tartották jónak és értelmesnek.  Akármennyire is úgy érzik, vagy akarják, hogy felnőttek, nem azok. Elveszik saját maguktól a gyerekkort, amikor nem számítógépezni, meg ilyen olyan xbox satöbbi játékokkal kellene játszani. Nem azt mondom, hogy ne tegyék, de én tudom milyen kukoricásban játszani, és az én szüleim nem mobiltelefonon értek el, és mégis élek…

A cigi káros, és elítélem azt is, hogy a szülők milyen sok zsebpénzt dobnak a mai fiatalok kezeibe… nem tudják mit jelent a pénz, és milyen érte megdolgozni… A piálás pedig alap baromság, senki nem lesz attól nagyfiú és nagylány, hogy “jaj úgy berúgtam”. pláne lányok esetébe a legundorítóbb, és szerintem saját magát alacsonyítja le azzal hogy iszik és cigizik NŐ létére… a fiúzás is megdöbbent… 11 évesen még ne gondolkozzon azon, hogy barátjával lefekszik, vagy hogy egyáltalán legyen fiúja, mert mi a fenének??? 25 éves korukra már kiélik magukat, kiégnek és akkor mit fognak mondani…. hogy hát 12 évesen már átment rajtam a focicsapat, ittam mint a gödény és füstöltem mint egy gyárkémény??? Szörnyű, de a szülőket terheli a felelősség, mert az ő gyerekük, az erkölcsi normákat nekik kell megtanítni! Ez a véleményem

Ezen kívül már tervezek DisneyLandi utat. Nem a közeljövőbe, hanem jövő nyárra, de mindennek utánajárunk, és Párizs megnézésével Disneylandbe is elakarunk menni az egyik barátnőmmel, akit Disney on ice miatt ismertem meg. Nagyon sokban hasonlítunk, és rámírt – még anno – hogy kérdezzen róla, mert akkor ment először rá. Nagyon aranyosnak ítéltem meg, és azóta is beszélgetünk, és nagyon vágyna Disneylandbe, ahogyan én is, szóval megbeszéltük, hogy együtt megyünk. 
Még jó hír, hogy minden bizonnyal április-májusban elköltözünk. Nagyobb házat vásároltunk, ahol már tervezem a szobámat berendezni és a gardróbszobámat 

 

Posted in Személyes | Leave a comment